Adásunkban Káposztásné Horváth Tünde áhítata és Molnár János köszöntője után a "Nemi identitás - társadalmi identitás" címmel Ujlaki-Győri Anna, Molnár Ambrus és Fekete Zsuzsa beszélget.
A konferencia nyitónapján Géresi Róbert püspök áhítata, Pásztor Dániel püspök megnyitója után a "coviddal beoltott társadalomról" beszélget Ádám Veronika orvos, Csák János címzetes egyetemi tanár, Köntös László lelkipásztor és Földi-Kovács Andrea.
Az ország egyik legrégebbi református templomában szentelték fel Pásztor Dánielt, a Tiszáninneni Református Egyházkerület huszadik püspökét. A vasárnapi istentiszteleten a miskolc-avasi református templomban hálát adtak a múltért és kijelölték a jövő feladatait: hirdetni az igét minden körülmények között.
Ezeréves az a vita, ami Isten ábrázolhatóságáról szól a nyugati kultúrában. Az ember, aki a maga eszközeivel a láthatatlan világból próbálja kimetszeni Isten képét, hatalmas felelősséget vállal és ambivalens helyzetben találja magát.
Vigyük be otthonainkba a templom áhítatát! Teremtsük meg az időt, a helyet, a megfelelő körülményeket arra, hogy szeretteinkkel elolvassuk a nagypénteki és a húsvétvasárnapi evangéliumot!
Ismét összemérhették termékeiket a református borászok – fehérbor kategóriában a drávaszögi Kollár Pincészet pinot blanc-ja, míg a vörös borok között a szekszárdi Mészáros Pál Ohmerops Cuvée-je érdemelte ki a Magyarországi Református Egyház bora címet. A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány borának idén a Takács Pincészet és a Budaházy-Fekete Kúria egy-egy ...