A szakrális helyek esztétikája – hogyan tud ma is élő és lélekerősítő lenni a templomépítészet: erről gondolkodtak együtt Berzsák Zoltán református, Fülöp Tibor római katolikus, Krizsán András evangélikus építészek Somorjai Balázs újságíró kérdéseire válaszolva a Református Zenei Fesztiválon.
Az emberi élet legalapvetőbb kérdéseit kell feltennie annak, aki szakrális teret alkot – értettek egyet az építészek. Felszabadító viszont, hogy az istentiszteletnek a templomépület csupán kerete, hiszen a falak közötti üres tér az, amelybe beléphetnek a hívők, és amelyben – ha Istent keresik – megjelenik a szakralitás is. Krisztus így fogalmazott: „mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Ez alapján az istentisztelet feltétele nem a templom, hanem a gyülekezeti közösség.
„Az építészet a semmi megalkotása. A tereket határoló szerkezetet megépíthetjük, de ami benne történik, az megfoghatatlan. Ha ez egy szakrális tér, akkor ezt az üres teret a Lélek tölti meg” – fogalmazott Krizsán András.
Építészként azonban minden alkotó arra törekszik, az általa tervezett épület segítsen a lélek elcsendesülésében, és egy másik dimenziót jelképezzen: az isteni és emberi kapcsolódását. Jó példa erre a fény, mint „láthatatlan építőanyag” felhasználása. Segítségével például rá lehet mutatni fontos pontokra vagy épp vizuálisan megnyitni a teret fölfelé. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a református kegyességben az ige hirdetése és hallgatása kitüntetett helyen áll: ennek nem lehet gátja egy-egy épület, de például épp a fény segítségével még inkább fókuszba helyezhető az igehirdetés helye.
A protestáns hagyománynak ugyanakkor az is része, hogy a terek funkcionálisan kielégítsék a gyülekezetek igényeit. A templomban nem csupán Isten és ember találkozik, hanem a gyülekezeti közösség is. „Építészként figyelemmel kell kísérnünk, miben látja egy-egy közösség legfőbb missziós céljait, milyen terület, amire nagyobb hangsúlyt fektet – ezért is lehet minden templom más” – mondta Berzsák Zoltán.
A most élő közösség igényein túl is érdemes látni, hiszen a templomokat több száz évre tervezik. Mindig érdemes mérlegelni: vajon mennyire tudja majd felhasználni és karban tartani az épületeket az utókor.
„Liturgikus teret alkotni az építész legnagyobb lehetősége, de felelőssége is. Akkor készít igazán jó helyszínt, ha térlátását át tudja fordítani térélménnyé, ha a szakrális esemény után az ott jelen lévők vissza-visszaidézik magukban a templomot, és ezzel együtt azt is, amit ott átéltek” – mondta Fülöp Tibor.